1993-ban a Wu-Tang Clan vad, sötét, kegyetlen alternatívája volt a G-funk barokkos stílusú, gengszter szcénájának: ha Dr. Dre buja, lowrider-stílushoz illő dallamai képviselték a Terminátor 2-t, akkor RZA nyers, véres, torz előadásmódja a debütáló albumon a Kutyaszorítóban filmet idézi. A New York City legalulreprezentáltabb kerületéből – Staten Islandből – érkező zene a saját buborékában fejlődött: korrodálódott soul breakek, misztikus kung-fu ütések részletei, hosszú keyboard-sorok, magnószalag hangja, csettintések és dadogás. A Wu-Tang kilenctagú bandaként emelkedett fel az MTV-időszak utáni, kisebb klikkek korában, különböző stílusok és hangok vegyületeként: Raekwon, Ghostface Killah és Inspectah Deck erőszakos beatköltészetével; Ol' Dirty Bastard részeg éneklés és üvöltés közötti pingpongozásával; GZA és Masta Killa 5 dolláros szavaival és tudományos flow-jaival; RZA heves tanításaival; U-God reszelős hangjával; és Method Man laza dumájával, aki máris sztárrá kezdett válni névadó dalával. Bár az olyan melankolikus visszaemlékezések, mint a „Can It Be All So Simple”, a „C.R.E.A.M.” és a „Tearz” emlékeket felidéző narratívák trilógiáját alkotják, a Wu nem biztosított könnyed betörést mitológiájához és költészetéhez. Rendkívüli hangzásuknak a hasonlóan csapatorientált Odd Future-től kezdve, a bőszavú Logicon át, egészen a maffiózó hangulatú Pusha T-ig és a vad stílusú Young Thugig, számos művész hálás lehet.