„Libertinus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: be:Вольнаадпушчанік |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Senator –> senatus |
||
| 6. sor: | 6. sor: | ||
A római polgárjog része volt, hogy egy polgár élhetett a rabszolgája felszabadításának jogával. Hagyományosan e [[manumissio]]nak három formája volt: történhetett manumissio vindictaval (egy magistratus előtt), lehetett manumissio censu és manumissio tensimonio (lásd [[lex Fufia Caninia]]). A rabszolga urának szándékától függően nem formális manumissio is létezett, az így szabaddá lettek igen nagy számban élhettek az ókori [[Róma|Rómában]] [[i. e. 63]] – [[i. e. 52]] táján, és ezért is próbáltak meg rájuk támaszkodni olyanok, mint [[Catilina]] és [[Clodius]]. |
A római polgárjog része volt, hogy egy polgár élhetett a rabszolgája felszabadításának jogával. Hagyományosan e [[manumissio]]nak három formája volt: történhetett manumissio vindictaval (egy magistratus előtt), lehetett manumissio censu és manumissio tensimonio (lásd [[lex Fufia Caninia]]). A rabszolga urának szándékától függően nem formális manumissio is létezett, az így szabaddá lettek igen nagy számban élhettek az ókori [[Róma|Rómában]] [[i. e. 63]] – [[i. e. 52]] táján, és ezért is próbáltak meg rájuk támaszkodni olyanok, mint [[Catilina]] és [[Clodius]]. |
||
A rabszolga-állapot tehát nem volt örökös, s ezért mintegy átmenetinek tekintették. A felszabadított továbbra is szorosan kapcsolódott egykori gazdájához, akár mint [[cliens]] vagy bérlő és eleget kellett tennie a rá háruló [[obsequia]]-nak. A libertinusok teljes polgárjogot élveztek, egyedül a lovagi és a [[ |
A rabszolga-állapot tehát nem volt örökös, s ezért mintegy átmenetinek tekintették. A felszabadított továbbra is szorosan kapcsolódott egykori gazdájához, akár mint [[cliens]] vagy bérlő és eleget kellett tennie a rá háruló [[obsequia]]-nak. A libertinusok teljes polgárjogot élveztek, egyedül a lovagi és a [[senatus|senatori]] rendnek nem lehettek tagjai, a fiukra azonban már nem terjedt ki ez a korlátozás. A felszabadítottakat valamennyi [[Tribus]]ba beosztották; a sok libertinus így sajátos jogi kategóriát képezett, s ezért használta esetükben [[Cicero]] az „ordo" kifejezést. |
||
A [[familia urbana]] keretei közt gyakrabban került sor rabszolga-felszabadításra, mint a [[familia rustica]]-ban. Ezt az is magyarázhatja, hogy az utóbbiban dolgozó rabszolgák nehezebben tudták félretenni a megváltásukhoz szükséges pénzösszeget, de többnyire műveltségük és egyéb lehetőségük is hiányzott ehhez, nem tudtak kitűnni, kivéve a [[vilicus]]okat, akik közül az ismert [[Furius Cresimus]] is jöhetett. Viszonylag könnyebben szerezhettek szabadságot a [[pastores]]ek. A feliratos anyag tanúsága szerint viszont a legtöbb libertinus a familia urbana iparosai, kereskedői, házi cselédei közül került ki. A köztársaság végén igen elterjedt felszabadítást [[Caius Octavianus Caesar Augustus|Augustus]] törvényekkel igyekezett visszaszorítani ([[lex Fufia Caninia]], [[lex Aelia Sentia]]). |
A [[familia urbana]] keretei közt gyakrabban került sor rabszolga-felszabadításra, mint a [[familia rustica]]-ban. Ezt az is magyarázhatja, hogy az utóbbiban dolgozó rabszolgák nehezebben tudták félretenni a megváltásukhoz szükséges pénzösszeget, de többnyire műveltségük és egyéb lehetőségük is hiányzott ehhez, nem tudtak kitűnni, kivéve a [[vilicus]]okat, akik közül az ismert [[Furius Cresimus]] is jöhetett. Viszonylag könnyebben szerezhettek szabadságot a [[pastores]]ek. A feliratos anyag tanúsága szerint viszont a legtöbb libertinus a familia urbana iparosai, kereskedői, házi cselédei közül került ki. A köztársaság végén igen elterjedt felszabadítást [[Caius Octavianus Caesar Augustus|Augustus]] törvényekkel igyekezett visszaszorítani ([[lex Fufia Caninia]], [[lex Aelia Sentia]]). |
||
A lap 2012. május 12., 18:06-kori változata
Libertinus, vagy libertus azaz szabados, felszabadított rabszolga az ókori Rómában. Állampolgári viszonyát tekintve libertinus (vagy libertina), urához való viszonyát tekintve pedig libertus (vagy liberta) volt. Eredeti jelentésben libertusnak a fölszabadított, libertinusnak pedig annak a szabad állapotában született fiát hívták.
Története
A római polgárjog része volt, hogy egy polgár élhetett a rabszolgája felszabadításának jogával. Hagyományosan e manumissionak három formája volt: történhetett manumissio vindictaval (egy magistratus előtt), lehetett manumissio censu és manumissio tensimonio (lásd lex Fufia Caninia). A rabszolga urának szándékától függően nem formális manumissio is létezett, az így szabaddá lettek igen nagy számban élhettek az ókori Rómában i. e. 63 – i. e. 52 táján, és ezért is próbáltak meg rájuk támaszkodni olyanok, mint Catilina és Clodius.
A rabszolga-állapot tehát nem volt örökös, s ezért mintegy átmenetinek tekintették. A felszabadított továbbra is szorosan kapcsolódott egykori gazdájához, akár mint cliens vagy bérlő és eleget kellett tennie a rá háruló obsequia-nak. A libertinusok teljes polgárjogot élveztek, egyedül a lovagi és a senatori rendnek nem lehettek tagjai, a fiukra azonban már nem terjedt ki ez a korlátozás. A felszabadítottakat valamennyi Tribusba beosztották; a sok libertinus így sajátos jogi kategóriát képezett, s ezért használta esetükben Cicero az „ordo" kifejezést.
A familia urbana keretei közt gyakrabban került sor rabszolga-felszabadításra, mint a familia rustica-ban. Ezt az is magyarázhatja, hogy az utóbbiban dolgozó rabszolgák nehezebben tudták félretenni a megváltásukhoz szükséges pénzösszeget, de többnyire műveltségük és egyéb lehetőségük is hiányzott ehhez, nem tudtak kitűnni, kivéve a vilicusokat, akik közül az ismert Furius Cresimus is jöhetett. Viszonylag könnyebben szerezhettek szabadságot a pastoresek. A feliratos anyag tanúsága szerint viszont a legtöbb libertinus a familia urbana iparosai, kereskedői, házi cselédei közül került ki. A köztársaság végén igen elterjedt felszabadítást Augustus törvényekkel igyekezett visszaszorítani (lex Fufia Caninia, lex Aelia Sentia).
A császárkorban a libertinus elvileg a felszabadítója polgárjogi helyzetét kapta meg, azonban a szigorú Augustus-féle törvények miatt igen sokan csak a korlátozott polgárjoggal járó Latini Iuniani kategóriába kerültek. A zömében a korai császárkorból származó feliratok -amelyek persze inkább a familia urbanát dokumentálják- azt mutatják, hogy a rabszolgák a törvényben előírt 30. életév betöltése után (a nők hamarabb, vö. ancilla) rendre felszabadultak. A libertinusok gazdasági tevékenysége többnyire a későbbiekben is egykori urához kapcsolódott, ám a császárkor első 200 évében az önálló egzisztencia megteremtésének és a libertinus családja felemelkedésének is kedvezőek voltak a feltételei. Semmiképp sem tekinthető azonban tipikusnak Pertinax császár esete, aki libertinus fia volt, vagy Diocletianusé, aki maga is az volt.
A libertinusok neve többnyire árulkodott viselőjük rabszolgaeredetéről, részben mert a libertinus a régi, egytagú, tipikus rabszolganevét cognomen formájában tovább viselte, részben pedig mert hivatalos nevében a filiatio helyett a patronusa neve és a l(ibertus) kitétel szerepel. A liberinus ius honorummal továbbra sem rendelkezett, de római polgárokkal -a senatori rendűek kivételével- már érvényes házasságot köthetett. Patronusával szemben változatlanul kötelezettségekkel rendelkezett, ezt a késő ókor törvénykezése is megerősítette: Nagy Konstantin rendelete értelmében a hálátlan libertinustól -nem önkényesen, hanem bírósági határozattal, mind a patronus, mind az örökösei kezdeményezésére- meg lehetett vonni a szabadságot. A libertinus sem a patronussal, sem annak örököseivel nem pereskedhetett. Nagy Konstantin a rabszolga-felszabadítást hitelesítő intézmények körébe a püspököket is bevonta.
Források
- Pecz Vilmos: Libertinus (magyar nyelven). Ókori lexikon. (Hozzáférés: 2011. november 13.)
- Buday Árpád. Római felirattan. Kolozsvár (1914)
Külső hivatkozások
Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.
